Mentor 2017

Tovább

Bálint Tamás

Székelyudvarhelyen született 1985-ben. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett oklevelet közgazdaságtanból. Írásai 2003 óta jelennek meg erdélyi és magyarországi folyóiratokban, antológiákban. Tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Magyar Írószövetségnek, a József Attila Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének. Első kötete 2007-ben jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó gondozásában A pap leánya, birtokostul címmel, majd ugyanitt jelent

Tovább

Bíró Szabolcs

1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Regényíróként 2007-ben debütált, Francis W. Scott álnéven. 2010 óta kizárólag polgári nevén publikál, fő témájának a középkort és a magyar történelmet tekinti. 2015 óta az Athenaeum Kiadó szerzője. Az írás mellett tizenegy éven keresztül aktívan énekelt, elsősorban a Csak Van rockzenekarban, mellyel egy nagylemezt is rögzítettek. 2011-ben jött létre egyéni

Tovább

Csabai Márk

1985-ben született Budapesten. Első regényét 2008-ban publikálta. Kötetei jelentek meg az Accordia, az Ulpius-ház, azAthenaeum és az Álomgyár Könyvkiadóknál. Közel tízéves pályafutása alatt a következő kötetei láttak napvilágot: Egy csibész naplója, Nem tündérmese, Az Áfi Ramón meló, A hatlövetű, Határtalanok. A regények mellett két színdarabot is írt (A másik – Isten és az Ő másik

Tovább

Dobai Bálint

1983-ban született Zilahon. Versei 2004 óta jelennek meg irodalmi lapokban (Alföld, Debreceni Disputa, Élet és Irodalom, Helikon, Irodalmi Jelen, Magyar Napló, Székelyföld, Tiszatáj). 2009-ben az Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség sorozatában jelent meg első verseskötete Megfáztam egy temetésen címmel, amiért Méhes György debütdíjat kapott. 2014-ben az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent Titántorkú Sámson című metálmítosza (műfajteremtő

Tovább

Erdős István

Salgótarjánban született 1977-ben. A salgótarjáni iskolai évek után 1996-ban Budapestre került, az ELTE-re járt matematika–angoltanár szakra, ekkor publikált először az Igen/Nem antológiában. 1999-től rajzfilmstudiókban dolgozott operatőrként, gyártásvezetőként, animátorként, 2007-től saját animációs vállalkozást indított. 2012-ben jelent meg első könyve, az Aprótörpe Indiánok, 2013-ban a Vándor Varázsló, majd 2014-ben első regénye, a Rajkó. 2014-től rövid ideig Máltán

Tovább

Horváth László Imre

1981-ben született. Pakson nőtt fel, Szekszárdon érettségizett, a PPKE–BTK magyar–történelem szakán végzett. 2006 óta publikál irodalmi folyóiratokban, két verseskötete (A bolondok városa; A hajó, ami nőket szállított) és két regénye (Nézd, havasak a fák, tél van; Lett este és lett reggel) jelent meg. Jelenleg Pilisszentivánon él, Budapesten dolgozik.

Tovább

Kolozsi Orsolya

1980-ban született Budapesten. Tizennyolc éves koráig a Csepel-szigeten élt, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban érettségizett. A Szegedi Tudományegyetemen 2004-ben végzett magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakokon (Nádas Péter Egy családregény vége című regényéből, valamint Samuel Beckett Molloy című regényéből írta szakdolgozatait.) Ezek után a Modern Magyar Irodalmi Tanszéken volt doktorandusz, a XX. századi magyar irodalom speciális

Tovább

Márkus András

1988-ban született Székelyudvarhelyen. Tanulmányait a Báthory István elméleti líceumban végezte, Kolozsvárott. 2003-ban és 2004-ben a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöke volt. 2005-ben megjelent első verseskötete Álmomban macskát szült a nőm címmel, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában. 2006 és 2007 között, nem sokkal a bölcsészeti tanulmányai megkezdése után a kolozsvári Echinox folyóirat magyar oldalainak szerkesztette

Tovább

Móré Tünde

Móré Tünde (1987, Miskolc) latin-magyar szakon diplomázott Debrecenben, 2016-ban doktori fokozatot szerzett. Jelenleg Budapesten él. 2017 óta a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikaműhelyének mentora.

Tovább

Muszka Sándor

1980-ban született Kézdivásárhelyen. 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia−antropológia szakán. 2002 és 2003 között a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöki tisztségét töltötte be, ugyanezen időszakban az Echinox folyóirat magyar nyelvű oldalainak főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Első verseskötete 2005-ben jelent meg az Előretolt Helyőrség Könyvek-sorozatban, a kolozsvári Erdélyi Híradó kiadásában, Ennyi ha történt címmel. 2007-ben

Tovább

Nádasi Krisz

Író, szerkesztő, 1976-ban született Budapesten. Tizenéves kora óta jelennek meg írásai folyóiratokban, magazinokban, könyvben. Emellett irodalmi és szakmai szövegek szerkesztésével is foglalkozik. A Könyv Guru könyvportál írástechnikai rovatvezetője, a Színtézis kultúrmagazin szerkesztője, az Íróakadémia mentora. Blogot vezet kezdő íróknak, oktat és tanácsot ad történetírással, szövegírással, könyvkiadással és könyvmarketinggel kapcsolatosan. Írással, fogalmazással, könyvkiadással kapcsolatos kiadványai listavezetőek.

Tovább

Nagygéci Kovács József

Nagygéci Kovács József kritikus. 1977-ben született Sátoraljaújhelyen. Tanárként és református lelkészként dolgozik, jelenleg Csurgón. Kritikákat, esszéket közöl (Műút, Bárka, Hévíz, Kortárs, Tiszatáj, litera.hu, Magyar Nemzet), interjúkat készít (kulter.hu), irodalmi programokat szervez (Csurgó, Ördögkatlan Fesztivál). Másfél évtizede segít középiskolás fiatalokat elindulni az irodalmi, művészi pályán. Önálló kötete egy tudományos dolgozat, mely Exodus címmel jelent meg. 2017

Tovább

Noszlopi Botond

1983-ban született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, utána Kolozsvárra, majd Budapestre került. Kolozsváron politológiát, Budapesten jogot, esztétikát és teológiát hallgatott. Egyetemi évei alatt ösztöndíjakból és online pókerből szerzett jövedelméből tartotta el magát. A húszas éveitől jelentek meg versei erdélyi és magyarországi folyóiratokban. 2006-ban Csendrappszódia című verseskötetéért elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-debütdíját, melyet

Tovább

Sayfo Omar

1982-ben született Budapesten. 2003 óta dolgozik újságíróként, angol nyelven többek közt a The New York Times, a Foreign Policy, a Huffington Post hasábjain jelentek meg írásai. Első könyve, a Közeli Kelet című riportgyűjtemény 2008-ban jelent meg a Magyar Ház Könyvek gondozásában. Második könyvét, a mekkai zarándoklatot bemutató Allah vendégeit 2009-ben adta ki a Geopen Könyvkiadó.

Tovább

Smid Róbert

Smid Róbert az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium angol-magyar két tanítási nyelvű osztályában érettségizett 2006-ban, alapszakos diplomáját 2009-ben szerezte az ELTE BTK magyar szakán kiváló minősítéssel, mesterszakos diplomáját pedig ugyanott irodalom- és kultúratudomány szakon 2011-ben kitüntetés minősítéssel; ugyanebben az évben az OTDK irodalomelméleti szekciójában első helyezést ért el. 2014-ben abszolvált az általános irodalom- és kultúratudomány

Tovább

Szilágyi-Nagy Ildikó

1978-ban született Veszprémben. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar irodalom szakán végzett, 2008-ban a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolában, A modernség alakulástörténete programon szerzett PhD-fokozatot. Elsősorban prózát, kevesebb verset ír. Rendszeresen dolgozik tudományos szakíróként (Élet és Tudomány). Időnként fotókat készít. Szépirodalmi írásai 1998 óta jelennek meg folyóiratokban (2000, Alföld, Ambroozia, Bárka, Ex-Symposion, Életünk, Irodalmi Jelen,

Tovább

Varga Melinda

1984-ben született Gyergyószentmiklóson, jelenleg Kolozsvárott él, az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztője. 2013-ben javaslatára indította újra a lap a Debüt rovatot, amely nemcsak publikációs lehetőséget biztosít az irodalom legfiatalabb szereplőinek, hanem egyfajta alkotói műhelyként is funkcionál. Aktív tagja a kolozsvári Bretter György Irodalmi Körnek. 2014-2015 között rendszeresen szervezett a kolozsvári Bulgakov Kávézóban íróműhelyeket pályakezdő fiatalok számára, amelynek célja a