Közös est Gryllus Dániellel

Közös est Gryllus Dániellel

A Nagybányai Magyar Napok rendezvénysorozat egyik programpontjaként Gryllus Dániel és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia közös műsorában közel kerül egymáshoz zene és vers, klasszikus és kortárs irodalom. Az est első felében Ármos Lóránd költő, Kubiszyn Viktor és Nagy Koppány Zsolt prózaíró, valamint Bék Timur, Marcsák Gergely és Vöröskéry Dóra, az Akadémia pályakezdő hallgatói mutatkoznak be, ezt követi Gryllus Dániel Budapesti tücsökmuzsika című koncertje.

„A Kalákában jobbára fúvós hangszereken muzsikálok, de sok dalt írtam, amit citerával kísérek. Nagyon szeretem a citerámat, kicsit másképpen játszom rajta, mint a népzenészek, de a hangszer azonos. A Budapesti tücsökmuzsika címet azért is választottam, mert (aki nem tudna latinul) gryllus jelentése tücsök.” (Gryllus Dániel)

LINK: www.nagybanya.ro