És rohant a mámor a szűkült erekben,
az égre a hajnal kígyói csúsztak,
egy ember alatta, kegyelmet, reményt,
nem így, nem ezt akarta.
A szépet kereste, és nem lelte sehol,
felnyitotta csuklóján a bőrt,
csontok, vér, hús.
A lélek nem hal meg,
angyal vigyáz rá,
kitaszítva a fekete űrbe.

Muszka Sándor versei a januári Bárkában.