Decemberi éjszakák margójára
Ölelésed gondolatába zárkózom,
míg idegenné válik újra a hozzád görnyedés.
Hajlataid nyomai, mint létrák fokai – beléjük
kapaszkodom, ameddig izmaim engedik.
Kerestem a giccses szószerkezetet
a formád őrző gyűrődésre a lepedőn.
Végül csak a kis szekundnyi távolság
kényelmetlensége maradt meg
egy rosszul lefogott akkordból.
Mutatnám, hogyan kellene jól,
legalábbis érzéssel, de te
másra, más helyekre, más kezekre,
más érintésre, más emberekre hallgatsz.
Bőröm pórusain lavinák –
morajlásait nem hallod már,
s nem érnek többé szavaim
jelentéssé benned.