Ha egy szobából nincs kiút, ha az életünk egy árulástól csöpögő cseppkőbarlang, ha tohonya élettárs- zsírszobrok feszülnek az ajtónknak, még akkor is meglepő menekülési iránynak tetszik a 20. század elejének magyar irodalma. Karinthy és Kosztolányi, a két macska, akikben a főhős tinédzserleány lelki társait, legjobb barátait és mókakomáit tiszteli, pótolni hivatott az elvált apát, a saját függőségével küzdő anyát és a többi családi árulót. Szabó Borbála regényében mindenki Geréb A Pál utcai fiúkból, és a címadásra sincs esélyesebb jelölt József Attilánál.
A könyvet tehát el kell olvasnia mindenkinek, akit valaha elárultak, aki kiszolgáltatottnak érzi magát, aki kétségbeesetten kuksol a szobájában az íróasztala alatt (tehát a többségünknek), mivel e kötet szerzőjében végre ők is lelki társra, legjobb barátra és mókakomára találhatnak.
Megrázó és humoros, mély és felemelő, felnőttes és gyerekes. Folytathatnám a látszólagos ellentétek sorát, de mivel ez jóval sekélyesebb lenne, mint a regénynek akár egyetlen mondata is, ezért abbahagyom. Inkább olvassátok el magát a művet! Össze sem lehet hasonlítani az ajánlóval. Azt ugyanis egy komoly, tehetséges, igazi író írta.
Litkai Gergely
A kötet megjelenését a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. nem támogatta.
A könyvről írták:
A Nincsenapám, seanyám mindannyiunk számára kötelező olvasmány nem csak irodalmi értékei miatt, hanem azért is, mert az életünk egy bizonyos szakaszában mindannyian voltunk kiszolgáltatottak, becsapottak és megnemértettek – ezekhez az érzésekhez pedig Szabó Borbála regénye meglehetős érzékenységgel nyúl hozzá.
(Navratil Dominika, Pagony)A Nincsenapám, seanyámvolt tehát az egyetlen kifejezetten önéletrajzi, terapikus jellegű írásom, amelyet segíteni akarás is motivált.
(Verasztó Annamária interjúja, Origo)