Idén a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémiája is meghívást kapott a zsennyei Bezerédy-kastélyban megrendezett, Arany János születésének kétszázadik évfordulójának tematikája köré szervezett Alkotótáborba, mely 2017. október 30. és november 4. között zajlott. Így 2017. október 30-án negyedmagammal felkerekedtünk, s Budapestről Zsennye felé vettük az irányt. Pontosabban három társam, a felvidéki Bese Bernadett, a kárpátaljai Kertész Dávid és a borsodi Horváth Máté az Írószövetség által biztosított buszt vették igénybe, míg jómagam a sors furcsa összjátéka miatt csak az éjjel folyamán tudtam csatlakozni – illetve korábban még rájönni, hogy mennyire is nem egyszerű a járás Zsennyére a MÁV által biztosított járatokon, illetve késés esetén az azokra nem váró buszokon. Történetesen a vonat most is késett – röpke negyven percet – így Szarvasról kalandosra sikerült az odautam, ám éjfél után nem sokkal meg is érkeztem, pont lekésve az első napot.
Szinte azonnal lenyűgözött a kivilágítva még impozánsabb kastély, az azt övező arborétium, és eszembe jutott, hogy jó azért alkotni és írni, de ilyen környezetben még jobb. A tábor résztvevői négyféle kurzus iránt kötelezhették el magukat, ezek pedig a próza- és líraszemináriumok voltak, illetve az irodalomterápia- és dalszövegkurzusok. A két előadáspár szimultán zajlott. Jómagam, aki életében három verset írt, azokat is a fióknak és végső elkeseredésében, nem volt más választásom, minthogy az általam hőn szeretett próza, és a még ismeretlen irodalomterápia felé vegyem az irányt. Kibontakozásra bőven volt idő, hiszen négy napon át zajlottak a foglalkozások, melyeket kurzusonként egy-egy előadás koronázott meg.
A prózaszemináriumon általában egy-egy Arany-szöveget boncolgattunk, ám mivel az első kurzuson szóba jött a határontúliság kérdése és mibenléte, így azt az órát sikeresen elloptuk hárman, akik nem az Anyaországban születtünk. A következő foglalkozásokra építő feladatok egy része is már érintette ezt a kérdéskört, és hála a Jóistennek, néhány fogalomzavart sikerült tisztázni, illetve beszámolhattunk, milyen is az élet kint, később ezen beszélgetések alatt szerzett benyomásainkat örökítettük meg prózai szöveg keretén belül.
Az irodalomterápiás foglalkozáson elsősorban önismeretet és Arany-balladákat boncolgattunk. Személyes sikernek élem meg, hogy megírtam életem első két (egyébként borzalmas) haikuját, illetve készítettem egy Villon-átiratot hasonló sikerrel. Viszont születtek rettentő értékes és szellemes alkotások is, emellett azért az önismeretben is elég jelentős szerepet játszott ez a kurzus, meg az Arany-balladák bizonyos értelmezési köreiről is sikerült parázs, ám hasznos vitákat lefolytatnunk.
S ha már említettem az előadásokat: a prózaszemináriumon résztvevők kezdték, akiket a lírások követtek, és ahol a foglalkozásokon íródott szövegek részleteit olvasták fel. Ezután az irodalomterápiás-csoport következett, ahol a haikuk kerültek felolvasásra, majd végül a dalszerzők jöttek, kétféle stílusirányzattal. Arany János Kertben című szerzeményét zenésítették meg könnyed élőzene, illetve borongósabb elektronikus zene formájában. Hogy melyik volt a jobb, nem tisztem eldönteni, s ízlésről vitatkozni amúgy sem úriemberhez méltó dolog.
Hogy milyen volt Zsennye? Új művek születtek, beszélgetések, ismeretségek alakultak ki, mindez egy csodás környezetben, ráadásul a szüneteket kitöltő spontán felolvasások még nagyobb löketet adtak az alkotáshoz, egymás megismeréséhez. Köszönjük a meghívást, visszamennénk!
Leczo Bence