Mesebeli Felvidék

Mesebeli Felvidék

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai Mesekaraván címmel indultak útnak Komárnó felé. Nádasi Krisz Budapestről, Kertész Dávid és Shrek Tímea pedig egyenesen Kárpátaljáról. Bese Bernadett, a találkozók szervezője a helyszínen várt rájuk. A programnak a Munka utcai Iskola, az Eötvös utcai Iskola és a Városi könyvtár adott otthont.

Fáradtan indultunk el 2017. november 9-én este Budapestről. Azon a héten már a harmadik karavánunk volt, a harmadik országban. Reggel 9 órára vártak minket a Munka utcai iskolába, ahová Kertész Dáviddal mentünk. Az érdeklődés akkora volt, hogy egy osztálynyi gyerek helyett rögtön kettőt kaptunk, és ugye ki tudna nemet mondani majdnem ötven csillogó szempárnak? Dáviddal rögtön a közepébe vágtunk és meséltünk. Felolvastunk, eljátszottuk és persze rögtönöztünk is. Az iskolások élvezték, és az aktivitásuknak hála, mi is. Az első óra végén Dávid elé két kislány állt és szinkronban kérdezte: „Te tényleg tudsz repülni?”

A második órán szintén két osztályt kaptunk, a negyedikeseket. Itt már kérdezz-felelek játékkal kezdtünk, majd fokozatosan utaztunk el a Mesék Birodalmába. Gyorsan telt az idő, a csengő után a gyerekek ki sem akartak menni. Megígértették velünk, hogy hétfőn visszamegyünk. Ha azon a hétfőn már nem is, de egyszer még biztosan, válaszoltuk nekik.

A második helyszínre már összeszokottan érkeztünk, így négyen játszottuk el a meselények szerepét. Az elsős tanulók babzsákon fekve hallgattak minket. Az előadás végén pedig mesebeli lényeket rajzolhattak Krisz és Bernadett vezetésével.

Az Eötvös utcai Iskolába konkrét tervvel indultunk. Az első körben a madarak lettek a központi téma, a másodikban pedig a tündérek. Mindkettő meghozta a sikert.

Minden helyszínen tanítottunk valamit: Tamkó Sirató Károly Nandu című megzenésített versét. A visszajelzések szerint a gyerekek azóta is éneklik és visszavárnak minket.

Shrek Tímea