„Cseresznyefa alá húzódsz, kabátod a kéregbe kapaszkodik. A tyúkok behúzott nyakkal ülnek fölötted, taréjuk izzó juharlevél.” – Kovács Újszászy Péter versei a KULTer.hu-n olvashatók.
„Cseresznyefa alá húzódsz, kabátod a kéregbe kapaszkodik. A tyúkok behúzott nyakkal ülnek fölötted, taréjuk izzó juharlevél.” – Kovács Újszászy Péter versei a KULTer.hu-n olvashatók.
„Minden törékeny sorsban ott van a hiba valahol, mégis, ezen hibák ellenére (sőt, az sem kizárt, hogy éppen emiatt) is szerethetők az emberek. A könyvet olvasva képesek vagyunk meglátni a tökéletlenség szépségét, szerethetőségét.” – Kolozsi Orsolya kritikája Mesterházy Balázs Gesztenye placc című kötetéről a Tiszatáj 2020/1. számában olvasható.
A Kultúrkör beszélgetése Juhász Kristóffal a Boldog halottak napját! című regényéről itt megtekinthető.
„Ilyen most, vagy ilyen lesz az én generációm. Az elbeszélő csak hősként emlegeti. Egy álombeli, valóságosnak nehezen elképzelhető hősként. Én viszont tudom, hogy létezik. Talán mégis a szüleinktől tanultuk ezeket. De nem hiszik el, hogy sikerült hőst nevelniük a gyerekeikből. Hiszen túl sokat csalódtak már ahhoz, hogy csak úgy higgyenek még ilyesmiben. Hogy ránk bízzák
„Elszáradt szőlőszárral átölelt ház, az ablakpárkányon időtorzulás, ott várnak a csuklyás jelenések visszatesznek az anyaméhbe.” – Csornyij Dávid versei az Együtt folyóirat 2019/6. számában olvashatók.
„Az olvasó azonosul a főhőssel, az olvasásmániás halászfiúval. Aki ezt a regényt elolvassa, az olvasó ember, tehát a hőst magára szabottnak érzi: ez a fiú kissé otthontalan a hétköznapokban, a megélhetésben, szeret tanulni, vágyik a tudásra, a művelődésre, érdeklődik a tudomány és a művészet iránt. Az ilyen ember periférikus – akár regényhős, akár olvasó, akár
„Egy ilyen helyzet az irodalmi művek számára is jó próbatétel: ilyenkor érzékenyebb az ember az olvasásra, felértékelődik az idő, pontosabban a minőségi időre koncentrálunk ösztönösebben…” – interjú Farkas Wellmann Endrével a járványról a Hajónapló oldalán.
„Az ablakszemek mögött szobainasra akasztjuk a kabátot, a sálat, az esernyőt, lerúgjuk magunkról az átázott cipőt, a hússzínű lámpafényben megvacsorázunk.” Drávucz Zsolt versei az Irodalmi Jelen oldalán olvashatók.
Nagy Koppány Zsolt írása
Szeretem a különvált részeid,
így gyenge vagy.
Nem is vagy.
Dorcsák Réka recenziója Polgár Kristóf kötetéről
arca félig hold, félig nap,
szeme zöld tavában
Pszükhé meztelen fürdik.
Volt egy nagyon jó barátom, akit egyszer megkérdeztem, ugyan miért nem szerzi meg a jogosítványt, és sokáig ecseteltem, milyen praktikus egy autó, meg az összes hasonló hülyeséget. Hosszan rám nézett, aztán három okot sorolt fel: 1) idősnek érzi magát; 2) soha nem tapasztalt igazi késztetést a vezetésre; de a legfontosabb talán mégis az, hogy 3) „van egy bizonyos viszonyom az alkoholhoz”
Be kellett ismernie azt a paradoxont is, hogy amíg a haldoklók körül sürgött-forgott, az élők világa elrohant mellette.
Nagy Koppány Zsolt írása
„otthonosan mozog a végletek között,
azt szereti, ha csak ő beszél, és
te hallgatsz, csodálod cseresznye ajkát,
hosszú nyakát és kerek vállát,”
Interjú kiadónk szerzőjével, a nemrég elhunyt kétszeres Kossuth-díjas Makkai Ádámmal és feleségével, Arany Ágnessel
Az Irodalmi Jelen Ady Endre emlékére készített versösszeállítása.
Az oroszlán tapintása napló, novelláskötet és öröknaptár. Minden oldalon egy-egy történetet olvashatunk, üzenetet a feljegyzéseknek szánt hely fölött. Egyedi stílusú groteszk egypercesek kísérik a napjainkat, Szilágyi-Nagy Ildikó legújabb kötetében.
„Rojtokban a tél,
pergamen-égbe kapaszkodik,
metsző fogával
fákba harap a dér.”
Recenzió Juhász Kristóf kötetéről az Irodalmi Jelenen
Recenzió Marcsák Gergely Fekete-Tisza című kötetéről az Irodalmi Jelenen
„Az idő egy marék homok,
álmomban ökölbe szorítom, lekísértek az égről
néhány csillagot, fogammal őrlöm össze őket
– elfoglalom magam.”
„A földalatti réteget kifordítjuk,
magunkra vetkőzünk,
levágjuk testünkről gyökereinket.”
“sétál fel-alá a verandán,
kimegy a huzatos tavaszba,
nem fázik, és nem fél semmitől,
sokat nevet.”
Itt ebben a végtelen térben és időben,
csupa halványtalan ház, s a kéményekben
kialusznak az utolsó füstfelhők is, zuzognak
az éjjeli bogarak, mögöttünk meg égszínkék
villanás fénylik fel a messzi-messzi sötétségben
Izer Janka debütje az Irodalmi Jelenen
„Azt hittem, könnyebb volt,
és mégis nehezebb lett
magunkévá tenni a szót,
mint betörni a csendet.”