Csabai Márk

Csabai Márk

1985-ben született Budapesten. Regényíróként 2008-ban ismerhették meg az olvasók, Mark Wander álnéven. 2010 óta már polgári nevén publikál és ezzel köthető össze a pikareszk műfajú „Csibész” könyvsorozata és az ezt követő kötetek születése is. Fő témájának a bűnözést és az emberi sorsokat tekinti. Eddig hét kötetben adott otthont a történeteinek és a legnagyobb kiadóknál publikált. 2010-ben Aranykönyv versenyen független szerzőként az élbolyban végezett, 2015-ben pedig jelölést kapott az év írója címre. A regények írása mellett több színdarabot is életre hívott már. 2014-ben többedmagával megalapította a „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó Egyesületet, ahol az alapítás óta elnöki pozícióval bír. A betűzsonglőrködésen túl irodalmi magazinműsort is gyártott, ahol kortárs írókat és munkásságukat mutatta be és rendszeresen publikál online és offline magazinoknak, újságoknak. Jelenleg is nagy erővel dolgozik azon, hogy elindítson egy független könyvkereskedelmi rendszert, melynek a neve: olvasnimeno.hu. Márk privát életében aktív vendéglátós és vendégei körében ír egy bárpultban, továbbá szerető férj.

Linkek: