Noszlopi Botond

Noszlopi Botond

1983-ban született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, utána Kolozsvárra, majd Budapestre került. Kolozsváron politológiát, Budapesten jogot, esztétikát és teológiát hallgatott. Egyetemi évei alatt ösztöndíjakból és online pókerből szerzett jövedelméből tartotta el magát. A húszas éveitől jelentek meg versei erdélyi és magyarországi folyóiratokban. 2006-ban Csendrappszódia című verseskötetéért elnyerte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-debütdíját, melyet évről-évre a legígéretesebb pályakezdő szerzőnek ítél oda a szervezet. A kötetben található versek formai pallérozottságát számos kritikus kiemelte. Ezt követő második könyvét, mely A szórakoztatás mesterfoka címet viseli, szintén számos recenzióban méltatták, jóllehet benne a testiség megéneklése helyére a filozófia, a belső szemlélődés és az önkeresés került. Noszlopi alkotói tevékenysége mellett irodalomszervezéssel is foglalkozik. Több éve házigazdája és moderátora a budapesti Balassi Intézeten belül működő Márton Áron Szakkollégiumban megrendezett irodalmi esteknek. Vendége volt számos kortárs író, költő és irodalomtudós, többek között Bodor Ádám, Fried István, Grecsó Krisztián, Kányádi Sándor, Murányi Sándor Olivér, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Szőcs Géza és Térey János. A szerző legújabb kötete Leállósáv címen 2016 novemberében jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadónál.