Pál-Lukács Zsófia

Pál-Lukács Zsófia

1985-ben született Csíkszeredában. A Pécsi Tudományegyetem magyar és filozófia szakán szerez oklevelet, 2018-ban pedig PhD fokozatot nyer el az Irodalomtudományi Doktori Program keretében ugyanitt. Oktatói munkáját már ekkor megkezdi, 2010 és 2013 között kortárs irodalomról, narratológiáról és képelméletről tart szemináriumokat a PTE-BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti tanszéken, majd magyar és filozófia szakos tanárként dolgozik.

Tanulmányai alatt több szakkollégiumnak, szervezetnek illetőleg kutatócsoportnak a tagja, később vezetőségi tagja. Tudományos eredményeit és kutatómunkáját ösztöndíjakkal is elismerik: egyetemi tanulmányi alatt többször elnyerte a Magyar Köztársasági Ösztöndíjat, szakkollégiumi tevékenységéért a Kollégiumi Mentori ösztöndíjat, majd a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíját. Doktori tanulmányai alatt több alkalommal vesz rész külföldi tanulmányúton Aarhusban, Párizsban és Gentben. Később elismerő oklevelet kap a filozófia oktatása során végzett munkájáért.

A tudományos élet aktív résztvevőjeként hazai és nemzetközi konferenciák szervezésében vállal szerepet, számos hazai és külföldi konferencián tart előadást. Irodalomkritikai írásait és interjúit az Iskolakultúra, Helikon, Korunk, Látó, Létünk, Pannonhalmi Szemle, Vigília közli. Reflexióinak gyakori tárgya a kortárs irodalom és a narratológia, kritikáinak szintén a kortárs irodalmi élet és a filozófia a legfőbb forrása.

2020-tól a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikaműhelyének mentora.

A portréfotót Vécsy Attila fotóművész készítette.