Kalmár András Márton: Apám lemezei

Édesapámnak nagy lemezgyűjteménye van
a hatvanas-hetvenes évekből.
Beatles, Rolling Stones, Byrds, Dylan,
Ray Charles, Hendrix, Chuck Berry –
mindenki, aki számít. Közülük sokat kazettára
másolt át, hogy az autóban is hallgathassuk
őket. Mindig ezek szóltak, mikor utaztunk
valahová: apa, anya meg én. Nekem, gyereknek,
az utazás hangjegyekkel vibráló végtelen
szabadság volt, legszebb emlékeim innen
származnak. Határtalan ábrándokba vitt
a súlytalanul száguldó képzelet, vitt az autó
távol az élettől – valahogy így képzelem
a végső utazást. Szívdobbanásaim azóta
is a szerpentineken táncolnak a régi dalokra,
a horvát utakon éjjel a völgyben
kibukkanó Adriát ünneplik. Ma, ha kimegyek
apámhoz, előveszem valamelyik bakelitjét,
és megpróbálom újrajárni a kanyarokat, újraélni
a nyugalmat, a családot, a tűnő álmokat.
Lassan a szekrényből kiveszem az albumot, megszagolom,
megtapogatom a borítót, kicsúsztatom a lemezt,
olyan gonddal, mintha a lelkemet tárnám föl,
óvatosan ráhelyezem a lemezjátszóra, a tűt finoman
elmozdítom, leeresztem a szélére –
sistereg, serceg,
sistereg, serceg…

És megszólal a gyerekkor.

A szerző további versei az Irodalmi Jelenen olvashatóak.