Alvásmegvonás

Szilágyi-Nagy Ildikó versei az Irodalmi Jelenen

Téli május

Tél van, és halál. Jön az új pestis.
Buda is bágyadt a mirigylázban.
Lázban ég a gondolat, Mária, nem
segít rajtad, csak a képzelt tavasz.
Azt játszod agyban, hogy máris
nyílik a téltemető, életre kel
a som apró, zöld virága. A méhek
előjönnek korán, és tisztítórepülésük
nyomát a szélvédőről langyos szélben
súrolod. A fény old fel mindent, és
összeköt az örömteli üres idővel,
amibe betöltöd a májust. Kicsi rügyet,
majd színes szirmokat, porzót és
a földeken tömérdek sziklevelet.
Fáradt bőröd kiteszed a napnak,
a játszintok illatával lepkék
játszanak, a nárciszt csak önmagáért
pergeted le. Csukott szempilládat a
pára eddigre kristályosra nehezíti.
Csak akinek könnyű a szíve, az tudja
még elhinni, hogy vége a jégkorszaknak,
jön még tavasz, és kitelelünk legalább
még egyszer, utoljára a kerti tájleírásban.

Alvásmegvonás

A hajnal a szavad.
A fáradtság elnémít.
A tompaságban folyik el
az ép(p) most. Suta és sérült
a test, a mozdulatok
ütköznek az ajtófélfával,
fogy a pohárkészlet, az erőt
nehezék nyomja le.
Hányinger, homály a szemben.
A végtelenben homály.

Az Április, a Május, Füves Mária és a Mária a fejet otthagyja című versei az Irodalmi Jelen oldalán olvashatóak.