A felszín alatt

Víz szökik a szemembe, ahogy alámerülök. Egy pillanatig csak lebegek, súlytalanul.
Aztán hirtelen felfele úsznék, de már nem tudok. A víz elöntötte a szobát. Ide-oda sodródom benne, mint egy medúza. Alattam a virágok beterítik az akvárium üveg alját. Oldalról áthatolhatatlan, fehér falak zárulnak körém. Egy törésvonal fut végig rajta. Reccs.
A fehér festék lepereg. Alóla virágok ömlenek a szobába és festmények, ezernyi.
A háttér most újra fehér. És én lent úszkálok a virágokkal.

Portré

Egy nőt nézel a képen. Szeme üres, ceruza-színű. Ruhát, kalapot festesz neki. Látod rajta a kimaradt, fehér foltokat. Az ügyetlen vonásokat. A kalapján, a nyakán, a száján rúzs pirosát. Hunyorító szemmel vizslatod.
Be akarod tömködni, ott is egy luk, meg ott is egy. Tömöd, gyűröd bele a vattacsomókat és egyre csak ömlenek ki belőle. Mintha kilökné az idegen anyagot. Mint egy megfertőzött gondolatot.

A vattától fuldokolsz, te vagy a nő a képbe zárva.  A szádból egyre peregnek a vattacsomók. Kilökik őket az idegen szavak. Oldalra fordítod portré-fejed. És a világ eltűnik.

Megszűnnek a nem kívánt pillanatok. A fehér vásznak maradnak. És alkotók alkotják sorban
Silány portréikat.

A verseket Bánkövi Dorottya Hivatás című fotójával illusztráltuk. 

A szerző verseit az Irodalmi Jelen oldalán publikálta.