Zsille Gábor gondolatai Usier Tamara Virágzó fák a hátsó kertben című verséről

Usier Tamara

Virágzó fák a hátsó kertben

Mint virágzó fák
utcalámpafényben,
habzik tisztálkodó lányok
térdhajlatán a szappan,
fülkagylójukban tenger
zúgja zsoltárok
dallamát, szépek s
gyöngék, újszülött gidák.

Tisztálkodnak a lányok,
fogaik közt áldozati
bárány nyers húsának
eleven sejtjei, nyelvük
alatt csak gyűlik a nyál,
mióta kedvesüket
elhagyták, képtelenek nyelni.

Hiába meresztik nagy
szemüket házaik
kék zsalugáteres
ablakai mögül, nem
látnak rá a hegyoldalban
nyugvó temetőre,
de nem is oda akarnak.
Nem ott vannak eltemetve
ártatlan szeretőik: elkaparták
őket a hátsó kertben.

Akik azt a hangzatos butaságot hirdetik, hogy a világnak már vége – alig két hete Demény Péter költő tette ezt Kukorelly Endrével folytatott vitájában a Litera.hu oldalon – azok (egyéb hitetlenségük mellett) nem hisznek a költészet erejében, küldetésében, és nem ismerik Usier Tamara itt olvasható versét. Másfél hónappal ezelőtt fedeztem fel a szerkesztőségi postafiókomban: a szerző a „semmiből”, közlés reményében küldte. Még nem kész költő, megjósolhatatlanul hosszú út előtt áll; egyelőre annyi biztos, hogy Székelyudvarhelyen született 2001-ben, és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákja.

Késő este volt, kissé gépiesen kezdtem olvasni a művet, de már az első szakasznál kikerekedett a szemem, s régen éreztem ilyen szellemi izgalmat. Tessék, nincs vége a magyar költészetnek, nincs még veszve a világ, gondoltam. A két legfrissebb benyomás: ez a lány ösztönösen érzi a ritmust, a magyar nyelv muzsikáját, illetve a balladisztikus vershangja Nagy Lászlóéra emlékeztet, miközben szilárdan megáll a saját lábán, egyéni. Húsz évvel idősebben, azaz tapasztaltabban, a harmadik szakaszt Tamara talán másképpen oldaná meg, esetleg negyedik szakaszt is toldana hozzá – de ez most, 2024-ben, huszonhárom éves szerzői fejjel így jó, így ígéretes. Levelezésünk során megtudtam, hogy az Usier családnév három nemzedékkel ezelőtt még német módra sch-t tartalmazott, Uschier, de a Trianon utáni helyi hatalom románosította. Tehát egy erdélyi szász család magyar ajkú sarja áll most előttünk, akiben a harmadik évezred elején is lélegzik, villog, muzsikál a székely balladák világa… Talán az egész történetben ez a multikulturalitás, ez az eleven hagyomány a legizgalmasabb.

A mű első közlésben a Magyar Napló 2024. júliusi lapszámában jelent meg.

Zsille Gábor