Újabb rangos irodalmi felületen olvasható Kiss Bálint Béla kisprózája: a fiatal felvidéki szerző ezúttal a KULTer.hu hasábjain jelentkezik új írásával. A szerző prózáira jellemző őszinte, személyes hang, a hétköznapi élethelyzetekből kibontakozó mélyebb emberi kérdések és a finom, olykor abszurdba hajló látásmód ezúttal is markánsan jelen van. A megjelenés újabb fontos állomása annak az írói pályának, amely az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott a kortárs magyar irodalmi életben.

A kispróza egyik legnagyobb erénye, hogy a látszólag hétköznapi történések mögött fokozatosan tárja fel szereplőinek belső világát. Kiss Bálint Béla érzékenyen egyensúlyoz a realista ábrázolás és a szimbolikus jelentésrétegek között: a mindennapi események gyakran az identitás, a családi kapcsolatok, a felnőtté válás vagy az emberi kiszolgáltatottság kérdéseit világítják meg.

Nyelvezete letisztult és természetes, mégis gazdag képekben és finom árnyalatokban. A rövid prózai forma ellenére sikerül erős atmoszférát teremtenie, miközben a kimondatlan gondolatok és a csendek legalább akkora jelentőséget kapnak, mint a párbeszédek vagy a cselekmény. Ez a visszafogott, mégis intenzív elbeszélői hang teszi írását emlékezetessé, és jól illeszkedik a KULTer.hu által képviselt kortárs irodalmi szemlélethez.

“Kiss Bálint Béla : Oroszlán

Feri nem szeretett a nagyszüleinél lenni. Az öreg lakás minden szobájába behallatszott az esti híradó, a Móni így, Móni úgy, vagy a dáridózás Csocsesztől, netán Dankó Szilvitől. Valami mindig ment a háttérben, csak ha túl forró volt már a tévé, akkor kapcsolták ki tíz percre. Papája a kanapén nagyjából minden negyedórában felnevetett, ahogy fekete tüdejétől kitelt, majd egy „hallod, anyád?” után megismételte a csattanót. Esténként megivott egy pohár borocskát is a kvízműsorok mellé. Ő maga taposta a kertben.

Feri csak reggel nézhetett mesét, ha időben odaért a távirányítóhoz, de a teleshopot is elég szórakoztatónak találta. Végighallgatta a szúnyogriasztók és melltartók reklámszövegeit, hagyta, hogy újra meg újra meggyőzzék a kettő plusz egy grátisszal, és a végére igyekezett megjegyezni a telefonszámukat. Aztán sose hívta fel őket. Azt se tudta igazából, mennyit ér a tizenegyezer-kilencszáz forint plusz szállítási díj.

A mama kezében erősen remegett a kanál, ahogy a húslevest ette. Folyton panaszkodott. Feri néha elhallgatta éjszaka, ahogy álmában nyöszörög. Csak erre tudott gondolni, mikor a mama másnap száz meg egy puszit nyomott az arcára. Vállával mindig letörölte a nyálfoltokat.

Ekkoriban volt, hogy a mama meg a papa elég csúnyán összezördültek, csúnyábban, mint általában. A papa ki-be járkált a szobából, ahol a mama feküdt, és üvöltött, mint az oroszlán. Feri a takarójába burkolózott, és felhívta apját, hogy jöjjön el érte. A mama aztán sírva próbálta meggyőzni, hogy maradjon, nyújtózott utána az ágyból.

Négy évvel később Feri már nem hívhatta fel. Nem volt máshova hazamenni.

A mama ekkorra már járni is alig tudott, annyira szédült. A piros étkezőszék lábaira a papa kerekeket szerelt, hogy ne kelljen mindig kísérgetnie fel-alá. Azzal csoszogott a kis panellakásban, és elsőre mindig megakadt a küszöbökben. … … “