#Irodalmi Jelen

Tovább

Lőrincz P. Gabriella: Isten arca –a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház rádiójátéka

Fülbevaló – a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház rádiójátéka Lőrincz P. Gabriella Isten arca című novelláját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház rádiójátékaként hallhattuk a Pulzus FM (92,1) adásában. Előadja: Sőtér István. Technikai munkatársak: Fóris Erik, Jackanics Vaszja.   „Vannak vakok, akik bénák is; nekik sokkal rosszabb, mint nekem, hiszen én mindent látok. Az egyik

Tovább

Hittem, hogy a kertben megtörténhet bármilyen varázslat – Beszélgetés Kopriva Nikolettel

„Akkor még birtokában voltam a hitnek. Hittem az istent, az ördögöt, a tündért, a boszorkányt, a szellemet, a koboldot.” – meséli gyerekkoráról Kopriva Nikolett kárpátaljai fiatal költő, akinek idén jelent meg harmadik, Talán vagytok című verseskötete. A kötet amolyan folytatása az előző két verseskönyvnek – de most az orosz-ukrán háború történeteit és nagymamáinak szentelt emlékét

Tovább

Illegális lakó- Hegyi Patrícia debütálása az Irodalmi Jelenen

Hegyi Patrícia vagyok, 2004-ben születtem Csornán. Az ELTE kémia szakán, illetve az Előretolt Helyőrség Íróakadémián tanulok. Természetes élőhelyem a csornai zeneiskola, ahol kilenc éve hegedülök, legtöbbször zokniban. Illegális lakó Az aluljárókat és parkokat róva feltehetőleg mindenkinek átfutott már az agyán, mihez kezdene, ha valami okból utcára kerülne. A címszereplő leleményességére fény sem derült volna, ha

Tovább

Pompás eposz veszi kezdetét, a tehetséggondozás eposza

„A munkánknak nem szemfényvesztő, hanem konkrét eredményei vannak: művek. Sok mű.” – Varga Melinda interjúja Orbán János Dénessel az Előretolt Helyőrség Íróakadémia elmúlt egy évéről, az Enumeráció című antológiáról, tervekről, elképzelésekről és kultúrpolitikáról. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia december végén 400 millió forintos állami támogatásban részesült. Ilyen nagyságrendű juttatást fiatalokkal foglalkozó intézmény az elmúlt időszakban nem

Tovább

A tábor, ahol büntetik a ragrímeket

Szigorú szabályokkal rendelkező tábort tartott Felsőörsön a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) által indított Előretolt Helyőrség Íróakadémia 2016. augusztus 15-e és 17-e között. A házirend szerint délután 6 óra előtt nem lehetett alkoholt fogyasztani, egyik felszólalásában pedig Orbán János Dénes projektvezető megtiltotta a ragrímek használatát. Erre azonban nem volt különösebben szükség, mert a nagyjából félszáz

Tovább

„Aki egyenarcú és szervilis, az nem is számít írónak” (interjú Orbán János Dénessel)

„Nem lesz itt addig egy objektívebb, széles körű, normálisabb kánon, amíg ilyen megosztottság van, amíg párhuzamos szakmák vannak és nem szakma, amíg az ideológiák belerondítanak alkotók és művek megítélésébe” – Orbán János Dénessel legújabb regényéről, a 20 éves Előretolt Helyőrségről, az olvasóközpontú literatúráról és az utóbbi időben sokat vitatott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft.-ről beszélgettünk. (Varga Melinda interjúja