#könyv

Tovább

Lakatos Mihály: Nyirő József – újdonság az Ünnepi Könyvhéten

A 2026. június 11. és 14. között megrendezésre kerülő 97. Ünnepi Könyvhétre megjelent Lakatos Mihály legujabb kötete Nyírő József címmel. A szerzo junius 13.-án dedikálja kötetét a Vörösmarty téren, az MMA Kiadó 53. standjánál. A könyvről:  A két világháború közötti magyar irodalom egyik ünnepelt sztárírója mind az anyagországban, mind Erdélyben Nyirő József volt. Később azonban,

Tovább

Irritatio Dei – Nagy Koppány Zsolt

Megjelent nagy Koppány Zsolt Kötete a Líra Könyvkiadó gondozásában. Nagy Koppány Zsolt első könyve megjelenésének és pályájának 25. évfordulóján műnemváltásba kezdett, és ennek – egyik – eredményeképpen megszületett egy kötetnyi verskézirat, mely az egyszerre provokatív, egyházterminológiai és kultúrtörténeti szempontból determinált és előzményezett, ugyanakkor szellemes Irritatio Dei címet viseli (az imitatio Dei mintájára). A kötet három

Tovább

Ide siettél hát – Farkas Wellmann Éva József Attila-díjas költő legújabb kötetét mutatták be a gyulai könyvtárban

Farkas Wellmann Éva József Attila-díjas költő Ide siettél hát című, válogatott verseket tartalmazó kötetét mutatták be június 18-án a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, a 96. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó gyulai programsorozat keretében. A szerzővel Dávid Péter, a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület elnöke beszélgetett. A költő – akit Dézsi János könyvtárigazgató tiszteletbeli gyulaiként mutatott be – az est elején

Tovább

Az otthontalanság nem csupán a háborús agresszió terméke

Lőrincz P. Gabriella: Ahogy világra jöttünk című könyvéről Oláh András írását olvashatjuk a Kultura.hu online magyar irodalmi magazin oldalain: “A szülőföldet ért háborús trauma és a veszteségek számbavétele mellett a megtartó emlékek felidézése, a béke és nyugalom iránti sóvárgás, az otthonkeresés és otthonra találás nyomja rá bélyegét Lőrincz P. Gabriella legújabb kötetében összegyűjtött műveire. A

Tovább

Irodalom Éjszakája: LŐRINCZ P. GABRIELLA: Anton

Az  Irodalom Éjszakája egy olyan kulturális esemény, ahol a város és a világirodalom formabontó stílusban találkoznak. Debrecenben Lőrincz P. Gabriella novelláját Bakota Árpád olvasta fel. Lőrincz P. Gabriella (1982) József Attila-díjas író, költő. Kárpátalján, Beregszászon született. 2019-óta Magyarországon, Nógrád vármegyében él. Színpadi rendezést és kulturális rendezvényszervezést tanult. 2009-től 2019-ig a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet kulturális