Előretolt Helyőrség a Martfeszten

Előretolt Helyőrség a Martfeszten

Falusi Márton kötetbemutatója
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kiadásában folyamatosan jelennek meg a KMTG által működtetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjainak legfrissebb kötetei. Ezek közül július 5-én Falusi Márton József Attila-díjas költő Halálos szótövek kertje c. kötetét mutatjuk be. A szerzővel Karkó Ádám beszélget, közreműködnek Nádasi Krisz, Vöröskéry Dóra és Leczo Bence, az íróakadémia tagjai.

Ajánlott irodalom – bemutatkozik az Előretolt Helyőrség Íróakadémia
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. égisze alatt működő íróakadémia az irodalom iránt kiemelten érdeklődő tehetséges fiatalokat karolja fel. Küldetésünk, hogy a fiatal kortárs művészet teljesítményeit ne csak Budapest és a nagyobb magyarországi városok, hanem minél több magyarlakta település közönsége megismerje. A 2017 márciusa óta zajló Irodalmi Karavánok sorozat keretében eddig 150-nél is több fellépésünk volt, ezen kívül rendhagyó irodalomórákkal és kihelyezett szerkesztőségi ülésekkel is járjuk a Kárpát-medencét. A Martfeszt programjainak keretében július 6-án bemutatkoznak és műveikből felolvasnak az Íróakadémia tagjai, július 7-én pedig kreatív írásra várják az érdeklődőket! Közreműködnek: Karkó ÁdámLeczo BenceNádasi Krisz és Vöröskéry Dóra