Ledarált időben a lélek
meséli az itteni életet:
bús a fennvaló, apró
kavicsok gördülnek a
hegygerincen – nincsen
miért itt élni, nincs itt
semmi, amiért kitalálták,
a teremtés is csak egy játék volt,
kiszületni a világból, az a szép,
duruzsolják a méhek,
fussunk, mielőtt elkapnak,
szürke a nyár idelent –
a hajnalhasadásban
egybeérünk az idővel.
A teljes bejegyzés az Irodalmi Jelen oldalán olvasható.