Marcsák Gergely: Fekete-Tisza

Marcsák Gergely: Fekete-Tisza

 

Marcsák Gergely is azzal az ígérettel vette kezébe a költészet vándorbotját, akárcsak szülőföldbeli nemzedéktársai. Hamarosan világra hozta azonban Különjárat című versét, s ez a fordulat egyszeriben kiemelte őt a mezőnyből, szárnyakat adva további fejlődéséhez. Szárnyait az eredeti és tiszta költői gondolat ereje emeli, s válogatott szavai a szárnycsapások örvényében újabb versekké szerveződnek. A szívünkhöz már eltalált Örök fogság, a Fekete-Tisza és a Jódeső olyan költemények, amelyek Gergely születése előtt is létezhettek, mégis hozzá szegődött a szerencse, amely által megtalálta őket.

Ettől kezdve tudható: Marcsák Gergely született költő. Maradjon meg mindvégig ebben az állapotban, s az isteni szikrát, amely máglyák indítására rendeltetett, sohase pazarolja kétes értékű rőzsetüzekre.

Jó szívvel kívánja öreg barátja:

Vári Fábián László

Marcsák Gergely 1990-ben született a kárpátaljai Kincseshomokon. Az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerezett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát. Jelenleg a Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Ez az első kötete.

A könyvről írták:

Kapcsolódó linkek: