Usier Tamara versei félelemről, önismeretről és a lakantusz-bogarak csilingeléséről:

Első szűrővizsgálat

Próbálok a halántékom lüktetésének
ritmusára lépni, nem megy. Túl gyors.
Eljutok a sárga műanyag székekig
a klinikán, leülök a százkettes rendelő elé.
Nem kell sokat várnom, behívnak,
a doktornő kérdez. Megszid,
amiért nem tudom pontosan
az utolsó menstruációm dátumát.

A vizsgálathoz lassan
vetkőzöm le a neonfényben,
óvatos vagyok, mint aki mezítláb lépdel
törött üveg szilánkjai között.
A nőgyógyászati eszközök
gázszerelők szerszámaira emlékeztetnek.

Mintha jól ismernélek

Egy kotyogós kávéfőző,
egy bádogbögre és
egy csokor szalmavirág
maradt utánad, nagyanyám.
A konyhaasztal
a maga egyszerűségében,
már rég levedlette a lakkot,
a kis vitrin vakon pislog
a vetetlen ágy mellett.

Nem volt időd még utoljára
rendet rakni a lakásban, hogy
a fosztogatni érkező család
mindent a helyén találjon,
mielőtt visszaadná a kulcsodat
a főbérlőnek.

Amikor elsétálok
a tömbház előtt, ahol laktál,
nem tudom, melyik volt
a te ablakod.
Lassan elfelejtem azt is,
hogyan néztél ki,
mégis felismerlek,
valahányszor látok
egy szövetszoknyát,
egy bársonykesztyűt,
vagy egy anyajegyet
finom nők szája fölött.

Pánikvers

reggel van, tüdőm akvárium:
nehéz levegőt venni,
minden anyag egyre súlyosabb
rajtam és körülöttem.
elharapott nyelvemtől
fémízű a szám, nyálas vért
nyelek, marhák utolsó
térdkoppanásaitól visszhangzó
vágóhíd szorult halántékaim közé.

zúg a fej, csíp a fény,
csap csöpög, cső törik,
vér kering, szív megáll.

áthallatszik a falakon,
ahogy valami nagytestű,
halott őslény törött
gerincével kalapálnak
az istenek. vagy csak a
szomszéd klopfolja a húst
hajnali hatkor.
További versek olvashatóak az Irodalmi Jelen oldalán.