Nemcsak a klasszikus mesével, de korunk égető lélektani problémáival is foglalkozik Pejtsik Péter és Orbán János Dénes darabja a Budapesti Operettszínházban. A Hamupipőke előadásában fülbemászó slágerek sorjáznak a színpadon, Bozsik Yvette rendező és koreográfus pedig újfent bebizonyította, hogy a spirituális tartalom megsokszorozza egy előadás értékét. A képek bűvöletében élő fiatalok sem maradnak néznivaló nélkül, mert az óriási LED-falon megjelenő háromdimenziós háttér lenyűgöző látványt nyújt – ráadásul úgy, hogy azt az idősebb nemzedék sem érezheti tolakodónak.
Miközben Hamupipőke történetének különböző hollywoodi feldolgozásai lassan már semmi másról nem szólnak, mint az új ideológiákról, a Budapesti Operettszínház közönsége igazán ízléses és rendkívül sokrétű előadást kap. A mesének ez a legújabb feldolgozása legalább négy olyan témát érint, amelyről órákig lehet értekezni baráti társaságokban.
Először is láthatjuk, hogy Hamupipőke lehet akár magyar lány is. Ebben a mesében Rózsa az igazi neve, és a herceggel – a régi magyar verziót követve − az anyák napi búcsúban ismerkedik meg, nem pedig a bálban.
Miután a lány eltűnik előle, a herceg ebben a verzióban is bált rendez, de a kötelező keringőt akkora csárdás követi, hogy leszakad a színpad.
Mikor Hamupipőke először látja meg a Tündérkirálynőt, Firtost, túlvilági segítője elmondja, hogy általában nem népies ruhában képzelik el az emberek – pedig ő most ebben tündököl. A Tündérkirálynő állandó kísérője a magyar hagyományból jól ismert Táltos, de udvarában ott a virkolács, a szőrösbüfögő, a vadleány, a garabonciás is – régi hiedelemlényeink.
A magyar tematikát erősíti az is, hogy mikor a király bolondja azt keresi, kinek a lábára illik a tündércipő, csángó népviseletbe öltözött hajadonok, vagyis a magyar falvak lányai tartják a lábukat – ha nem számítjuk azt a néhány boszorkányt, akik befurakodnak a sorba. Az sem elhanyagolható szempont, hogy hat csángó népdal átdolgozását is hallhatják a nézők. A népdalok az érzelmesebb jelenetekben szólalnak meg, mikor az árvaságról vagy a szerelemről akarnak valami fontosat mondani a szereplők – mert ebben a két témában a csángó népdalok igazán mélyek és szívszaggatók. Aki azonban úgy gondolná, hogy ez egy „népiesch” előadás, azt ugyanúgy tájékoztatjuk, akár a népviseletbe öltözött Tündérkirálynő Hamupipőkét: „Megnyugtatlak: van mindenféle ruhám.” Valóban: Berzsenyi Krisztina jelmeztervező lélegzetelállító ruhakölteményeket varázsolt, Hamupipőke báli ruháját vagy a Tündérkirálynő öltözékét a Disney is megirigyelhetné. A népdalfeldolgozások és az operai igényességgel megkomponált betétdalok mellett pedig tangót vagy akár bugivugit is hallhatunk. Az alkotók bravúrja, hogy ez az eklektikus világ hibátlan harmóniával áll össze.
Másodjára a mágiát, a spiritualitást kell megemlítenünk, ami nélkül nincs Bozsik Yvette-rendezés. A Tündérkirálynő képviseli az isteni beavatkozást: nemcsak Hamupipőke és a Herceg egymásra találását segíti, hanem a szerelem metafizikájába is beavatja a fiatalokat. A Légy te a tavaszom, tündérmesém című keringő és a Legyél a szép híves pataknál című nagyária minden bizonnyal bevonul a zenetörténelembe. Firtos több mint tündér, és több mint anya: a szerelem istennője is.
Sok mindenre megtanítja a fiatalokat a Hamupipőke
A harmadik főtéma a bántalmazás. A mostohatestvérek révén látunk testvérek közötti bántalmazó kapcsolatot, melyet jól jellemez a daluk: „Jó lesz, ha piros hó lesz […] / A véred nem ugyanaz a véred!” Hamupipőke mostohaanyja is kegyetlenül bánik a lánnyal, s a darab végére kiderül, hogy a saját lányait sem kíméli. A bohókás Nevenincs király – szerethetősége ellenére – úgyszintén kíméletlen a fiával és a naplopó kancellárjával. Az előadás egyik legfontosabb tanulsága, hogy igenis fel lehet lázadni a családon belüli erőszak ellen. Hamupipőke apjának színdarab végi összeomlása pontosan erről szól: egy apának ki kell állnia a gyerekei mellett, ha igazságtalanság vagy bántalmazás éri őket, és ha ezt elmulasztja, jogos büntetése az, hogy a téboly határára sodródik.
A teljes cikk a SONLINE felületén olvasható.
Fotó: Janus Erika