Így szól az ismeretlen forrásból származó mondás:

“– Mikor lesz a székelyből román?

– Amikor Magyarországra érkezik.

– És mikor lesz belőle magyar?

– Amikor megmássza az Everestet.”

A tréfás párbeszéd nem tarthat igényt univerzális érvényre, azaz a benne elrejtett szatirikus üzenet nem értelmezhető bárki által, térben és időben a világ bármely pontján. Azért nem, mert kifejezetten „belmagyar” ügyre utal, és Trianontól datálódik. Napjaink olvasója, ha az utóbbi évtizedben kicsit is figyelemmel kísérte a magyar közélet eseményeit, nyilván rögvest dekódolja a szóban forgó élcelődés üzenetét. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a kifigurázott jelenség, azaz a „románozás” a társadalom azon rétegeiben is jelen van, amely nem feltétlenül követi a közéleti történéseket. Ez arra utal, hogy gyökerei időben az elmúlt egy-két évtizednél mélyebbre nyúlnak, az pedig, hogy napjainkban is szívósan tartja magát, arra, hogy a neki megágyazók valamikor jobb ügyhöz méltóan alapos munkát végeztek. Jelen tanulmányban, szükségszerűen vázlatosan, azt próbáljuk feltárni, hogy a magyar–magyar viszonyrendszert (különös tekintettel a társadalomszerkezet alsó szegmenseire) napjainkig megterhelő „románozás” a kapcsolatrendszer kronológiájában hol és mikor jelenik meg, és melyek a kiváltó okai.

Milyen nyelven beszélnek a székelyek?

A kommunizmus regnálása idején gyakran előfordult, hogy a Magyarországra érkező székelyeket az anyaország lakói románként aposztrofálták, vagy egyenesen román etnikumúként tartották számon, és őszintén rácsodálkoztak magyar nyelvtudásuk magas fokára. A diktatúra bukása óta eltelt három és fél évtized, és a jelenség, bár csökkenő intenzitással, de még mindig jelen van a hétköznapi diskurzusban.

Az érintetteket ez rendszerint felháborítja, hiszen e megnevezés a székely közösség egész ethoszát kérdőjelezi meg, veszi semmibe, azt az ethoszt, amelynek egyik legfontosabb összetevője a magyar nyelv és a magyar identitás megőrzése, mégpedig a legnehezebb történelmi-politikai-társadalmi körülmények között is, és az ezért való áldozatvállalás, áldozathozatal. Egyúttal pedig épp abból a közösségből rekeszti ki a székelységet, amelynek nyelvét beszéli, amelyen egész kulturális identitását felépítette, amelyet saját szellemi erőforrásaival évszázadok óta gyarapít, és amelynek presztízsét hozzáadott értékeivel növeli. Arról már nem is szólva, hogy egy olyan idegen közösség kereteibe tolja át, amely az utóbbi száz esztendőben mindent elkövetett, hogy a székelységet asszimilálja. E perspektívából szemlélve a felháborodás érthető, még akkor is, hogy ha az érintett anyaországi magyar (jó esetben) nem rossz, sértő szándékkal nevezi románnak erdélyi nemzettársát, hanem állampolgárságára való tekintettel. De vajon az esetek zömében feltétlenül rossz szándék van-e a háttérben, vagy a jelenség ennél komplexebb okokra vezethető vissza? Vajon az ifjabb generációk számára is azonnal nyilvánvaló-e, hogy a székelyek mely etnikumhoz tartoznak, és milyen nyelven beszélnek?

1972-ben az egri tanárképző főiskolán Pásztor Emil nyelvész, a főiskola oktatója egyfajta szintfelmérés keretében elsőéves hallgatóknak tett fel egy kérdés, amely jelen alfejezet élén olvasható: Milyen nyelven beszélnek a székelyek? A „beugratás” sikerült: a jelentkezők többsége bizonytalan, kisebb részük pedig egyenesen rossz választ adott. Miért? Azért, mert „a megkérdezettek közül ugyanis senki sem tudott helyes és biztos választ adni. Voltak, akik úgy vélték, románul, mások úgy gondolták, valami teljesen különálló »székely« nyelven beszélnek a székelyek. A meghökkentő az, hogy a jelentkezők történelem–földrajz szakos hallgatók kívántak lenni. Olyan fiatalok tehát, akiknek előzetes felkészültsége alaposabb lehetett az átlagosnál. Ebben a tájékozatlanságban mégis talán az a legriasztóbb, hogy nem látszik egészen őszintének” – írja Für Lajos történész, akadémikus annak idején.[1] A részletekről magától Pásztor Emil nyelvésztől, a szintfelmérés kezdeményezőjétől értesülhettünk:

A teljes cikk itt olvasható:

http://kommentar.info.hu/cikk/2025/2/ismerik-e-egymast-a-szetszakitott-nemzetreszek