Oktató 2018-tól

Tovább

Horváth László Imre

1981-ben született. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-történelem szakon.  2007 óta publikál irodalmi folyóiratokban verseket és prózát, azóta öt regénye és három verseskötete jelent meg.  2017-től a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója, szerkesztője. 2019-2021 években az A38 hajó és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös produkciójaként havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Kortársak zenei kísérettel

Tovább

Lakatos Mihály

1964-ben született Székelyudvarhelyen. 1995-ben szerzett tanári oklevelet a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-francia szakán. PhD-tanulmányait 1998-ban fejezte be ugyanitt, modern magyar irodalom szakon.

1988-tól kezdődően folyamatosan közöl verseket, novellákat, színműveket, publicisztikát, tárcákat, valamint műfordításokat a kortárs román és francia prózából erdélyi, felvidéki, délvidéki és anyaországi irodalmi folyóiratokban és napilapokban.

Tovább

Muszka Sándor

1980-ban született Kézdivásárhelyen. 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia−antropológia szakán. 2002 és 2003 között a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöki tisztségét töltötte be, ugyanezen időszakban az Echinox folyóirat magyar nyelvű oldalainak főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Első verseskötete 2005-ben jelent meg az Előretolt Helyőrség Könyvek-sorozatban, a kolozsvári Erdélyi Híradó kiadásában, Ennyi ha történt címmel.

Tovább

Szilágyi-Nagy Ildikó

1978-ban született Veszprémben. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar irodalom szakán végzett, 2008-ban a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolában, A modernség alakulástörténete programon szerzett PhD-fokozatot. Elsősorban prózát, kevesebb verset ír. Időnként fotókat készít.

Tovább

Varga Melinda

1984-ben született Gyergyószentmiklóson, jelenleg Kolozsvárott él, József Attila-díjas és Térey János-ösztöndíjas költő, az Irodalmi Jelen vers- és interjúrovatának szerkesztője, az Erdélyi Előretolt Helyőrség kulturális és irodalmi melléklet szerkesztője.

2013-ban javaslatára indította újra az Irodalmi Jelen a Debüt rovatot, amely nemcsak publikációs lehetőséget biztosít az irodalom legfiatalabb szereplőinek, hanem egyfajta alkotói műhelyként is funkcionál.