– Három köteted jelent meg az elmúlt tíz évben. Legutóbb, 2016-ban a Szürke című. Nem szokványos cím, a versekről sem a szürke jut eszünkbe. Milyen színű is nálad a szürke?

– Hihetetlen így szembesülni az elmúlt évek számával. Az én szürkém inkább a keresztény világ színszimbolikájában használatos szürke, a lélek halhatatlansága, a testi múlandóság jelképe. Nem unalmat, inkább végtelen lehetőséget látok ebben a színben. És persze az unalom sem félelmetes, amit feltétlen el kell űzni. A régi időkben az élni tudás egyfajta vizsgája volt az unalmasság felvállalása. Az emberek megházasodtak, szülők lettek. Mindkettő könnyen lehet unott státusz. Ma már szeretünk mindent újra cserélni, és ha nem tudjuk az unalmat elűzni, menekülünk előle.

– A köteted utószavában Botár Attila azt írja, talán az orosz festő, Kandinszkij festményei ihlettek – nálad is van sóhaja a szürkének, hangjai és szimbolikája a színeknek?

– Rizikós volt ezt a címet választani, azt mondják. Akad biztosan olyan olvasó is, aki unalmasnak találja a kötetemet, és olyan is, akit meghökkent ez a cím, de valójában, ez csak egy cím, nem igazán akartam felruházni többel annál, mint ami. Aztán mégis elég sokat foglalkoznak vele, kérdezgetnek róla az olvasók és a szakmabeliek is. Tapasztalnom kellett, hogyan uralkodik el a köztudatban a hollywoodi médiakampány befolyása, amikor a címet Sam Taylor-Johnson 2015-ben bemutatott filmjével, A szürke ötven árnyalatával hozták kapcsolatba ennél szabadabb asszociációkra képes emberek. Megjegyzem, a film címét most is tekintélyes helyen hozza a Google, ha valaki a „szürke” keresőszót üti be. Amikor a Szürke mellett döntöttem, tisztában voltam ezzel az összefüggéssel is, de nem igazán befolyásolt. A kötet megjelenése előtt nem is néztem meg ezt a „szuperprodukciót”, s miután láttam, sem tartom jelentősnek az életemben. Érdekel a színek jelentése, igyekszem emlékezni is ezekre, de valójában azt gondolom, hogy nem a kötet címe, hanem a tartalma a lényeg. Voltak ötletek, közöttük volt ez is, és akkor az Unalmas őszi este című Gogol-darab jutott az eszembe, gondoltam egyet, felvállaltam, és ez került a borítóra.

– A képzőművészeti ihletést a kötet grafikái is erősítik – Réti János frivol, pajzán grafikái, csakúgy, mint a kötet címe, mintha erős ellentétben lennének a versek világával: Isten, anyaság, szabad akarat versus sors, magány–szerelem, élet–halál a fontosabb témái a kötetnek. Mintha a grafikák nem illusztrálnák a kötetet, hanem továbblendítenék a szövegeket, az értelmezést. Mit gondolsz erről az olvasói benyomásról?

– A Réti-grafikákban teljesen biztos voltam, hamarabb, mint a kötet címében. Az olvasói visszajelzésekből az jutott el hozzám, hogy elsőre furcsa volt ezeket a grafikákat látni ezekkel a versekkel együtt, aztán ahogy jobban megismerték a verseket, egyre inkább összeolvadtak a grafikákkal. Réti János egy csodálatos művész és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen remek alkotó készítette művek díszítik a kötetemet.

– S ha már ellentétek – a kötetben sok irodalmi utalás is felfedezhető. Ha választani kell: Szabó Lőrinc vagy Zelk Zoltán? Nemes Nagy vagy Jeszenyin? És persze: miért?

– Nem választok, mindannyian együtt. Az egyszerűség, a forma, a ritmus, az erő, a szerelem. Ezek a dolgok jutnak eszembe a felsorolt, illetve a verseimben megjelenített szerzők neve láttán. Mesterek. Mindnyájuk írásait gyermekkorom óta ismerem. Nemes Nagy Ágnes hangja a régi rádióban, ahogy verset olvas, ahogy beszél. Részeim ezek a szerzők. Nem gyakran olvasom őket, de néha kifejezetten rájuk van szükségem.

Demeter Zsuzsa interjúja Lőrincz P. Gabriellával a Helikon online felületén: a teljes interjú ITT olvasható.