A kádban
A kádban,
(ahol minden nedv fürdővíz,
otthonos, mint az anyaméh),
újra könnyű vagy, és vállamra borulsz,
mint maradék fürdősóra az orchideák.
A mosdókagylón telefon zizzen,
(hallgatásod akkor, akár a csőtörés),
egymásra nézünk, érvényben van-e még,
amiről például egy kádban
nem veszünk tudomást.
A szőnyeg talpad nyomán lucskos
a szappanos víztől,
(a sötétség folyói elindulnak felém).
Furcsa vigyorral még hátrasandítasz,
hogy lásd — engem önt el, ami a tiéd.
(Csapzottan ugrom ki a kádból,
meztelenül a ház elé futok),
a fejemen törölközőturbán, benne
a megfagyott cseppek — avas bonbonok.
A fürdőkádban hátravetem a fejem,
bekapcsolom a pezsgő-funkciót.
(A dermedt köveken gondolatban
odáig rohanok, ahol havasak a fák,
és eloszlik a köd.)