Tagjaink művei az Irodalmi Jelen rendhagyó verskarácsonyában

Tagjaink művei az Irodalmi Jelen rendhagyó verskarácsonyában

Noszlopi Botond
A reményhez

Három gyertya is kigyúlt a koszorún,
tucatszor belefogtam,
majd tettem félre e levelet,
mindig az alkalmasabb pillanatra várva.
Időt kell hagyni, gondoltam,
míg az új jelenségek kitermelik
maguktól a fogalmakat.
Azt hiszem, hazudtam magamnak,
rettegve, hogy elfogy az idő,
s én mint percvesztes állok
félkész mondataimmal.
A halvány láng mögül kilesve
látszólag nem akartam semmit,
közben mégis szavakat hadartam,
kirakva belőlük keresetlenül, hogy
„miként a folyók dagadnak ősszel,
ahogy a porból születnek szelek,
megyek utánad hálával telve,
hogy megláttalak, hogy megismertelek.”
Nem is vettem észre,
hogy már nem emlékszem,
milyen őszintének lenni.
E pillanat, mi bármire fogható,
ugyanúgy téveszt meg, ahogy a korábbi.
Talán, ha ismerném a jövőt
s nemcsak féktelen rémek
kivetülését látnám játszani benne,
miképp megszelídültekét a múltban,
talán, ha volna erőm a tolvajok szemébe nézni,
hogy ismét magam is ne válhassak azzá –
minden másképp lehetne.
Egymást követik a telek, ahogy ülve itt
várok egy jelre, melytől
kigyullad a negyedik gyertya,
és elveszi a világ bűneit.

 

Bék Timur
Képzet
Dzs.-nek

A gangon – egymagam – belehűltem a székbe,
szélmarta ujjaim közt sodródott a dohány,
a házakkal leheltem foltokat az égre,
s a diófa csonthalmára szállt egy csalogány.

Egy csalogány ácsorgott az ágcsonkok között,
s mintha szél didergetne repedt rézharangot,
ködszólamban énekelt, és belém költözött
a toroktépő vágy, hogy hallhassam a hangod.

A hangod képzeltem el, s kezed, ahogy tapint
– az ábrándok, mint az űr, nem sejtenek falat
megidéztelek,és (mert hideg volt odakint)
egymáshoz dörgölőztünk, mint zsenge sejtfalak.

Egy sejtfal, ahogy bomlik, foszlott szét képzetem.
Eltűntél, mint az égbolt, s elakadó szavam
volt az utolsó hang, mi maradt, és a tetem
múltba fagyva: én voltam, a gangon egymagam.

Lőrincz P. Gabriella
Ajándéktalan

Anyák halnak meg naponta
Egy ember elvisel
Egy anyahalált
Nekem már kettő jutott
Anya maradtam magam
Amikor meghalok
Talán más lesz
Én nem hagyok magam után anyát
Igyekszem majd nem zavarni
Nem fájni senkinek
Elfogadom az ajándékot
És az egy Istenben hiszek
Az anyák anyák mindegy hogy milyenek
Jók rosszak önfeláldozóak vagy átkoznak
Húsukból való kiszakadások vagyunk
Ha lennétek még anyáim
Elmondanám nektek
Neked aki sok éve halott vagy
És neked kit ma eltemetnek
Hogy közétek halni nem könnyű
Karácsonyra már nem adhatok semmit

 

Forrás és további versek: Irodalmi Jelen