József Attila-díjat kapott Csender Levente mentorunk

József Attila-díjat kapott Csender Levente mentorunk

Az Emberi Erőforrások minisztere, Balog Zoltán Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, illetve a Bánffy Miklós-díjat.

Balog Zoltán beszédében elhangzott, hogy 1848 legnagyobb eredménye, a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit.

A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel – tette hozzá a miniszter. Az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.

Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

DR. CS. VARGA ISTVÁN, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanára,

CSENDER LEVENTE író,

DR. FILIP TAMÁS, a Kortárs című folyóirat volt szerkesztője, költő, irodalomtörténész,

JÁMBORNÉ BALOG TÜNDE prózaíró,

KOLLÁR ÁRPÁD, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, költő, műfordító, irodalomszervező,

LOVAS ILDIKÓ író, műfordító, kritikus, szerkesztő,

MOLNÁR VILMOS író, szerkesztő,

DR. SIPOS LAJOS irodalomtörténész, szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

A további díjazottak megtekinthetőek az alábbi linken.

Forrás: MTI

Kapcsolódó linkek: