Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatóinak közös fellépése a Gyulai Várszínházban 2018. augusztus 6-án, Kárpát-medencei Irodalmi Gála címmel.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatóinak közös fellépése a Gyulai Várszínházban 2018. augusztus 6-án, Kárpát-medencei Irodalmi Gála címmel.
A Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozata július 30. és augusztus 5. között, melynek folyamán bemutatkoznak az erdélyi magyar színházak.
A Magyar Írószövetség meghívására az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatói idén is fellépnek 2018. július 28-án, a Művészetek Völgye fesztiválon.
2018. július 25-27. között a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor meghívására az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai és szerzői is fellépnek Tusnádfürdőn, a Janus Pannonius Irodalmi Kávéház és a Mátyás-udvar sátorokban.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és meghívott vendégeinek irodalmi műsorai és foglalkozásai a Woodstock az Ugaron fesztiválon.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai felolvasóestet, illetve kötetbemutatót tartanak a július 4. és 8. között megrendezésre kerülő Martfeszten.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia ismerkedős-szakmai napot tartott 2018 júniusában.
Gyere és találkozz az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szerzőivel! Légy része az izgalmas beszélgetéseknek és dedikálásoknak a Book24 standján az olvasnimeno.hu szervezésében.
2018. június 8-10. között az Udvarhely Napok meghívására az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai és szerzői is fellépnek Székelyudvarhelyen, a Székelyhon/Udvarhelyi Híradó sátorában.
Szilágyi-Nagy Ildikó ismét extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan. 2018. május 31-én a szerzővel Erdős István író beszélget a WarmUp Rustic koktélbárban.
Horváth László Imre két új kötettel jelentkezik. A szerzővel Smid Róbert irodalomkritikus beszélget.
Filmvetítés és irodalmi est Pázmándon az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjaival 2018. május 25-én. Az est folyamán vetítésre kerül Végh Attila József Attila-díjas költő első filmje, amelyet 2018-ban beválogattak a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál programjába.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatói és Földes László Hobo Kossuth-díjas bluesénekes, előadóművész közös estje Vándorok az úton címmel, Nagybányán és Máramarosszigeten.
2018. május 16-18. között Íróakadémiánk hallgatói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartanak felolvasókörutat, az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet közreműködésével.
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémia kárpátaljai tagjainak bemutatkozója, ahol bemutatásra kerül az Íróakadémia által megjelentetett antológia, A tökéletes zártság egyetlen pillanata címmel.
Az Előretolt Helyőrség Székelyföldre érkezik. Zenés irodalmi műsoraink során bemutatkozik és műveiből felolvas Pejin Lea és Bálint Tamás költő, valamint Vöröskéry Dóra és Nagy Koppány Zsolt író.
2018. május 2-án Íróakadémiánk hallgatói irodalmi estet tartanak a piliscsabai Iosephinum Kollégiumban, Elszakadt gondolatok címmel a határon túli magyar irodalomról.
Gyere és találkozz az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szerzőivel! Légy része az izgalmas beszélgetéseknek és dedikálásoknak a Book24 standján az olvasnimeno.hu szervezésében.
2018. április 20-án Íróakadémiánk hallgatói irodalmi estet tartanak a budaörsi Fantazmagória Gyerekkönyvesboltban, a Kis Könyves Éj keretében Kis Könyves Karaván címmel.
Noszlopi Botond kötetbemutatója a Szimpla Kávézóban 2018. április 19-én, Kékesi Gábor és Schreiber András közreműködésével.
2018. április 18-án Íróakadémiánk hallgatói irodalmi estet tartanak a piliscsabai Iosephinum Kollégiumban, Hit és vallás címmel.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia ismét megtartotta szakmai hétvégéjét 2018 áprilisában.
Irodalmi Kávéház a Költészet Napján
Falusi Márton és Pejin Lea könyvbemutatója az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szervezésében
A magyar költészet napja alkalmából folytatódik a Békéscsabán megkezdett Férfiak a költészetben című felolvasókörút, melynek újabb állomása Debrecen.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia valamint Sebestyén Márta és Andrejszki Judit közös műsora a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny ünnepélyes megnyitója keretében.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia második székelyföldi turnéja Orbán János Dénessel, Muszka Sándorral és Sántha Attilával.
Farkas Wellmann Éva: Parancsolatok
Könyv- és lemezbemutató
Házigazda: Nagygéci Kovács József
Dezső Katalin Akiket hazavártak című kötetének bemutatója a Szimpla kávézóban. A szerzővel Smid Róbert beszélget.
Fiktív jövők: A következő évtizedek társadalmi folyamatainak és változásainak forgatókönyvezése címmel szervez beszélgetést a Budapesti Corvinus Egyetem Sayfo Omar Allah tágas földje című könyvének megjelenéséhez kapcsolódóan.
Pál Dániel Levente – aki egyben a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja is – kötetbemutatója a költészet világnapján a Nem Adom Fel Kávézó műsorán.
Milyen jövőképpel rendelkeznek az európai muszlim közösségek? Hova vezetnek a jelenlegi integrációs politikák? Hogyan változtatta meg az európai muszlimok helyzetét a migrációs és menekültválság? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Nemzetközi Tanulmányok Intézet kerekasztal-beszélgetésén meghívott vendégeinkkel Sayfo Omar Allah tágas földje című disztopikus regényének megjelenése kapcsán.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia ismét megtartotta szakmai hétvégéjét 2018 márciusában.
Pejin Lea, az Íróakadémia pályakezdőjének kötetbemutatója Szegeden, a Nyugi Kertben akusztik koncerttel egybekötve kerül megrendezésre.
Irodalom és szerelem Kaposváron, ahol 2018. március 8-án Falusi Márton, Nagy Koppány Zsolt és Orbán János Dénes oktatók, illetve Marcsák Gergely és Pataki Tamás pályakezdők zenés felolvasóestet tartanak.
Férfiak a költészetben és Békéscsabán.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Farsangi Hadjáratot indít Sepsiszentgyörgyön és Brassóban február 22-23-án.
Sayfo Omar disztópikus regényének budapesti kötetbemutatója.
Székely irodalmi humorest a Magyarság Házában Muszka Sándor, mentor és Orbán János Dénes, oktató, az Íróakadémia vezetője közreműködésével.
A Titántorkú Sámson második kiadásának budapesti könyvbemutatója.
Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia ismét megtartotta szakmai hétvégéjét 2018 februárjában.