Nagy Milán László

Nagy Milán László

1998-ban született egy verőfényes őszi délutánon. Érkezését egy berepülő denevér nyomatékosította a szülőszobában. Egyesek szerint ez megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy vámpír, szerinte csak a véletlen műve volt. Szolnokon végezte tanulmányait, majd belekóstolt a Károli bölcsészkarán az egyetemista életbe. Fél év után abbahagyta, hogy hazajöjjön mást tanulni, valamint munkába is állt. Képesített gyógypedagógiai asszisztens, több gyerektábor koordinátora és túlélője. Most költözött vissza Pestre, hogy műsorvezetést tanuljon és a saját lábára álljon végre. Publikálni leginkább ezután fog. Bár az Előretolt Helyőrségen olvasható néhány verse.